Európai Ezüst Könyv

 

az egészségmegőrzés és prevenció,
továbbá az alapkutatások jövőjéről,
valamint
az életkorfüggő betegségek
klinikai vonatkozásairól

 

Wrocław, 2008 Szeptember

Bevezetés

A népesség életkorának emelkedése az emberiség legnagyobb sikerei közé tartozik és Európa e sikertörténet vezéralakja. Mindazonáltal, az öregedés és az életkorfüggő betegségek egyre nagyobb gondot okoznak az egyén, az egészségügyi ellátó rendszer, valamint a biológiai, pszicho­szociális, epidemiológiai, orvosi és népegészségügyi tudományok számára. A tudomány minden szakterületén tudósok sokasága munkálkodik tevékenyen az öregedés folyamatának alaposabb feltárásán és az öregedés által XXI. század emberére rótt feladatok megoldásán.

Ezek a feladatok nem küzdhetők be csupán egysíkú szemlélettel. A problémák megoldásához számos szakterületnek kell összehangoltan és tevékenyen működő egységfrontba tömörülnie, továbbá az alaptudományi kutatásból kiinduló, az öregedés minden egyes vonatkozását felölelő stratégia kialakítása is szükséges. Mindehhez alapkövetelmény a transzlációs kutatás, aminek az eredményeit – a szakemberek képzése révén – mihamarabb hasznosítani kell az egészséges életmód elterjesztésében, valamint az idős emberek szükségleteit kielégítő egészségügyi és szociális ellátásban. Az egészségben megöregedés érdekében tényalapú élettartam-gazdálkodási stratégiákat kell kidolgozni és ezeket az idősebbek sajátosságaihoz igazítva megbirkózni az emberi élet későbbi szakaszának sokféleségével és összetettségével.

Az öregedés molekuláris mechanizmusainak jobb megértése – a gerontológia[*] és a geriátriai orvoslás transzlációs mátrixa keretében – elengedhetetlenül szükséges az életkorfüggő működészavarok és kórképek megelőzésére és kezelésére alkalmas, új klinikai eljárások kifejlesztéséhez. Ezen kívül, nagyobb súlyt kell helyezni a népegészségügyi kérdésekre és azok kutatására (többek között az egészségnevelésre és -védelemre; a betegségek, a rokkantság és elesettség megelőzésére; az életminőség, az ellátás színvonalának javítására, az egészségügyi szolgáltatások szervezésére és gazdasági vonatkozásaira), mert ennek eredményeként az alaptudományi és klinikai kutatások eredményei hathatósabban alkalmazhatók a mindennapi gyakorlatban (azaz a hatékonyság hatásosságként teljesedik ki). A népegészségügy és más tudományágak kutatásainak összekapcsolásával az ismeretek átfordíthatók az idős emberekkel és az őket ellátó családtagjaikkal kapcsolatos egészségpolitika és a stratégiai tervezés szintjére.

Az öregedés alaptudományi kutatásainak jelentős fejlődését a közelmúltban elért meghatározó eredmények tették lehetővé, ugyanis kimutatták, hogy az öregedés mechanizmusai konzervatív evolúciós folyamatok, ezért az öregedés biológiája immár az öregedést előidéző mechanizmusok feltárásával tanulmányozható, az öregedő sejteken alkalmazott megközelítést in vitro modellrendszerekbe és humán vizsgálatokba integrálva. Ma már rendelkezünk az öregedést előidéző molekuláris mechanizmusok vizsgálatához szükséges eszközökkel és erőforrásokkal – könnyen kezelhető kísérleti rendszerekkel – a szubcelluláris rendszerektől az állatkísérletes (férgek-, rovar-, vagy rágcsáló-) modelleken keresztül a humán vizsgálatokig. Az öregedést meghatározó alapvető mechanizmusok azonosítása új, az egészségben megöregedést és az életkorral járó betegségek megelőzését elősegítő prognosztikai markerek és gyógymódok kifejlesztését teszi lehetővé.

A klinikai és a népegészségügyi kutatások az életkorfüggő betegségek megelőzéséről és ellátásáról is szolgáltattak új adatokat. Számos heveny vagy idült, rokkantságot okozó vagy az életminőséget rontó betegség megelőzéséről és kezeléséről rendelkezünk bőséges ismeretekkel. Mindazonáltal, az EU ezen betegségekben szenvedő polgárai közül sokan nem részesülnek korszerű ellátásban és rehabilitációban – ezeket a betegek elhárítható szenvedéseket és rokkantságot kénytelenek elviselni. Az idősebb emberek számára a klinikai gerontológia és a betegségmegelőzés számos jótéteményéből egyáltalán nem származik előny. Az idősek sajátos szükségleteinek kielégítését szolgáló egészségpolitika szükséges és az orvostudomány vívmányainak ebben a populációban történő alkalmazását megváltoztatva hatékonyabb, fenntartható finanszírozású egészségügyi és szociális ellátást kell létrehozni. Mindezeken kívül, kutatásokkal szükséges pontosabban meghatározni az öregedés és a betegség számos, releváns szociális és gazdasági vonatkozásának szerepét.

A modern társadalom éltes korú tagjai gyakran szenvednek el hátrányos megkülönböztetést az életkoruk folytán és amiatt, hogy a fiatalabbakhoz képest többféle szolgáltatást vesznek igénybe és ezt gyakrabban teszik. Gyakran még az időskorúakkal kapcsolatos kommunikáció terminológiája sem helyénvaló, ezért az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának 1999-es ajánlásához csatlakozva javasoljuk a szóhasználat módosítását és a nagyobb tiszteletet kifejező, „idős emberek” megfogalmazás használatát „időskorúak” helyett. Ezt a változtatást minden nyelvre szük­séges adaptálni.

A következőkben táblázatos formában röviden áttekintjük az öregedés alaptudományi-biológiai kutatásának, az egészségmegőrzés és a prevenció, valamint az időskorúak klinikai ellátásának jelenlegi helyzetét Európában, és javaslatokat fogalmazunk meg a jövendő teendőire vonatkozóan.


 


ALAPTUDOMÁNYI KUTATÁS

ISMERT TÉNYEK

AJÁNLÁSOK

Az öregedés alapvető, ám kevéssé feltárt dilemmája, hogy vajon miért nincs összhang az ember különböző szerveinek és szöveteinek időskori hanyatlása között. Továbbra sem ismert, hogy miként lehetséges meghatározni az öregedés eredendő ütemét a különböző szövetekben; miképpen alkalmazkodik a szervezet egésze ehhez az összhang nélküli hanyatláshoz, és az utóbbit tekintve milyen egyedi különbségek fedezhetők fel az idős emberek között.

Célszerű szakmaközi, integrált szemlélettel, az egyszerű kísérletes mo­dellektől a humán vizsgálatokig terjedő eszközökkel tanulmányozni az öregedési folyamatok rendszerszintű szabályozásának mikéntjét. Klinikai szempontból óriási jelentőségű, hogy az öregedés ütemét tekintve jelentős a különbség az egyes szövetek között. Az aszinkron öregedésért felelős alapvető molekuláris szintű mechanizmusok és az ezt a hanyatlást potenciálisan ellensúlyozni képes természetes folyamatok meg­értése új diagnosztikai, prevenciós, és terápiás stratégiák alapjául szolgál. Ennek a programnak a támogatása „Az összhang hiánya a szövetek öregedésében” című integrált projekt létrehívásával lehetséges.

Az öregedés folyamatait és előrehaladását, továbbá az életkorfüggő betegségek kialakulását endogén (pl. táplálkozási) és külső (pl. környezeti) tényezők szabályozzák a génexpresszió epigenetikai és poszt-transzkripciós szintű befolyásolásával. A Humán Genom Projekt lezárulása után egyre világosabbá válik, hogy az epigenetikai tényezők alap­vetően határozzák meg a legkülönbözőbb élőlények öregedését – az élesztőgombáktól az emberig. Az öregedés epigenetikai szabályozását ezidáig még nem tanulmányozták módszeres vizsgálatokkal.

Az epigenetikai tényezők öregedésben, valamint az életkorfüggő működészavarok és betegségek kialakulásában betöltött szerepét átfogó ta­nulmányozása szükséges. Ennek érdekében integrált, szakmaközi szemlélet és kutatási rendszerek (az egyszerű állatkísérletes modellektől a humán vizsgálatokig) kialakításával kell kideríteni, hogy vajon az epigenetikai mechanizmusok miképpen szabályozzák az öregedést. A kísérleti modellek kidolgozásakor ügyelni kell arra, hogy az alaptudományi kutatás eredményei hasznosíthatók legyenek az egészségügyi ellátás különböző szintjein, többek között a prevencióban, a diagnosztikában, és a terápiában. Ezek az ismeretek nagymértékben fokoznák az európai öregedéstudományi kutatások versenyképességét. Ennek a programnak a támogatása „Az öregedési folyamat epigenetikai szabályozása” című integrált projekt létrehívásával lehetséges.


 

EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS ÉS PREVENCIÓ

ISMERT TÉNYEK

AJÁNLÁSOK

A világ lakosságának megváltozott demográfiája miatt a gerontológia és a geriátriai orvoslás elveivel is ki kell egészíteni a népegészségügyi ismerteket.

A népegészségügyi szakemberek és kutatók képzése során mind az egyetemi, mind a posztgraduális képzésben mindennapossá kell tenni a klinikai gerontológia oktatását, mégpedig alaptantárgyként.

A csekély együttműködés (kitartás) jelentős tényezőként korlátozza az egészségmegőrzés és a preventív beavatkozások hatékonyságát. Az idő­s emberek nem feltétlenül reagálnak kedvezően a beavatkozásra, ha az nem fér össze hiedelmeikkel, szellemi beállítottságukkal, preferenciáikkal, elvárásaikkal, és törekvéseikkel.

Az egészségmegőrzést és az életminőség javítását célzó népegészségügyi intézkedések kidolgozásakor a teljes emberi életutat kell szem előtt tartani. Atyáskodás helyett tekintettel kell lenni az idős emberek nézeteire, valamint az öregedést tanulmányozó longitudinális vizsgálatok új megállapításaira.

Az egészségben megöregedés stratégiájának összetevői: lehetőség az egészséges életmód választására vagy kialakítására; az önme­nedzselés különféle módszereinek alkalmazása; védőoltások biztosítása és előnyeik kiaknázása; sérülések megelőzése; a kórfolyamatok korai felismerését célzó intézkedések és a betegségek szakszerű kezelése. A közösségen belüli kapcsolatok és közösségi tevékenységek fenntartása úgyszintén meghatározó jelentőségű az öregedésből adódó egészségi problémákhoz történő sikeres alkalmazkodásban.

A tényekkel megfelelően alátámasztott szűrővizsgálatok kiválasztása óriási jelentőségű a rokkantság, a morbiditás és mortalitás visszaszorítása, valamint a szükségtelen, költséges és potenciálisan ártalmas diagnosztikai és terápiás beavatkozások elkerülése szempontjából.

Az idősebb felnőttek és különböző alcsoportjaik (pl. közösségben élők vagy intézetben ápolt legidősebb aggok) védőoltására vonatkozó ajánlások módosítása szükséges. A legfőbb cél a prevenció elterjesztése az alapszintű és a másodlagos ellátásban és a geriátriai orvoslásban – mind az életet veszélyeztető betegségekre, mind a betegek független életvitelét veszélyeztető és életminőségét rontó kórképekre vonatkozóan. Arra kell törekedni, hogy az idősek – a fertőző betegségekkel szembeni im­mun­védettségük javítása érdekében – egész életükön át megfelelő védőoltásokban részesüljenek.

A megfelelő táplálkozás és dietetikai ellátás az életminőség, a betegség-megelőzés és a fenntartható egészség meghatározó mutatói. A die­te­tikai ellátás nem csupán költségtényező, hanem az egészségügyi ellátás része kell legyen.

Az idős embereket arra kell biztatni, hogy tartsák meg egészséges táplálkozási szokásaikat. Szűrővizsgálatokkal kell ellenőrizni, hogy megfelelő-e a tápláltságuk és megfelelő táplálkozási beavatkozásokat kell javasolni számukra. Minden egészségügyi és társult ellátó szakembernek dietetikai képzésben kell részesülnie. Az európai országoknak nemzeti táplálkozás-egészségügyi akcióterv kidolgozását kell megfontolniuk.

A fizikai aktivitás az egyik legfontosabb a biológiai funkcióképesség hanyatlását mérséklő tényezők közül, ami ennélfogva az egészségben megöregedést is elősegíti. Idős korban a fizikai aktivitás fontos, jótékony hatása többek között a független életvitel fenntartása, a morbiditás csökkentése, és az életminőség javítása.

Az elesés idősebb emberek körében gyakoribb, részben az egyensúlyozó képesség hanyatlása miatt, azonban az izomerő és mozgásképesség csökkenése is fontos rizikófaktorok. Az elesés nem elkerülhetetlen következménye az öregedésnek – meggyőzően bizonyított, hogy az egyen­súlyozó képesség és az izomerő fokozásával csökkenthető az elesés idősebb embereket fenyegető kockázata.

Lakossági/népegészségügyi megfontolások alapján, a fizikai aktivitás bátorítását és a testedzés különféle lehetőségeinek biztosítását az elesések megelőzését és a független életvitel megőrzését célzó átfogóbb kampány részeként kell népszerűsíteni. Az edzésre vonatkozó ajánlásokat szekunder prevencióra alkalmazott intézkedésként, a betegségek kezelésével kapcsolatos ajánlások között kell megvalósítani. Fontos felhasználni a az idősek megelőző ellátásba történő bevonásáról közzétett tényalapú ajánlásokat és képezni az egészségügyi szakemberek, szociális munkások és szabadidős tanácsadók széles körét, hogy ezáltal teljes mértékben ki lehessen elégíteni az idős emberek szükségleteit, továbbá meg lehessen felelni készségeiknek és preferenciáiknak.

A sérülések az idősebb embereket sújtó morbiditás, rokkantság, és mor­talitás fontos okai, melyek rontják az életminőséget és az egészség­ügyi kiadások egyre nagyobb hányadát emésztik fel. Bár a sérülések közel fele napjainkban már előre látható és megelőzhető, ebben az életkor-csoportban ezidáig csupán korlátozott, következetlen és szétszórt, különböző ellátási területeken kezdeményezett erőfeszítéseket tettek a sérülések visszaszorítására.

A kapacitás-bővítés erősítése az idős emberekkel foglalkozó szakemberek képzésében; a kutatók, gyakorló orvosok és döntéshozók európai hálózatának kialakítása; és a prevenciós programok megvalósítása nagymértékben járulhat hozzá a közösségben élő, vagy az intézetben ápolt idősebb emberek szándékos (öngyilkossági, bántalmazásból eredő, erőszakos) és baleseti (elesés, közlekedési baleset, mérgezés, égés okozta) sérüléseinek visszaszorításához és megelőzéséhez. Ezek a célok európai, országos és helyi szinten összehangolt cselekvéssel érhetők el, a sérülés-megelőzés tényeken alapuló és hatásosnak bizonyult módszereiről szolgáltatott naprakész tájékoztatás révén.

A kognitív működéseket próbára tevő mentális stimuláció elősegíti az idegrendszeri működések plaszticitásának fenntartását és ily módon fokozhatja a kognitív rezerv-kapacitást, továbbá a kognitív működések hosszú távú és magasabb szinten történő megőrzését.

Népegészségügyi megfontolások alapján, az időskorúak kognitív működéseinek karbantartása érdekében támogatni kell a memória-gyakor­latok, a mentális stimuláció és a mentális kompenzációs stratégiák al­kalmazását, továbbá a különféle egészségügyi szakemberek képzését.

Az egészségben megöregedés összetett és alábecsült problémája az idősebb emberek közösségi aktivitása, ill. bevonása a közösségi tevékenységekbe. Közösségi tevékenység többek között a szakmai munka, a szabadidős tevékenysége, önként vállalt feladatok ellátása, a családi élet, vagy a kötelességtudat a rokkantak, az idősebb emberek, ill. a kisgyermekek iránt.

Az idősebb emberek közösségi aktivitásának elősegítése és fokozása fontos a tár­sadalom számára – nem csupán a munkaerőpiacon, hanem a közösségi (önkéntes) kezdeményezések terén, valamint a társadalmi kiközösítés elleni intézkedésként is. Az idősebb emberek aktivitásában rejlő hatalmas emberi erőforrást a döntéshozóknak is fel kell ismerniük és hasznosítását megfelelően támogatniuk kell. A következő generációk nyugdíjas életének minőségét javítandó – a teljes emberi életutat szem előtt tartva – már az iskolában el kell kezdeni a közösségi tevékenységeket és az azokban való részvételt elősegítő kezdeményezések oktatását.

A nem hivatalos ellátásnak fontos a szerepe az egészségmegőrzésben, a prevencióban, továbbá az elesett állapotú, rokkant, idősebb egyének gondozásában. A jövőben a lakosság elöregedése miatt az európai országok többségében nagymértékben csökkenhet a rokkant, idős emberek ellátását végző nem hivatásos gondozók száma.

Intézkedések szükségesek a nem hivatásos gondozók által térítésmentesen elvégzett tömérdek munka közösségi és állami elismerésének fo­kozása érdekében (pl. European Caregiver’s Day). A saját maguk által megfogalmazott, a szervezeteiken keresztül hangoztatott, vagy a szociális és klinikai gerontológia által feltárt szükségleteiknek megfelelő támogatásuk, képzésük és (többek között anyagi) ösztönzésük szükséges.

 


 

KLINIKAI ELLÁTÁS

ISMERT TÉNYEK

AJÁNLÁSOK

A geriátriai orvoslás az idős emberek egészségi problémáival (akut és krónikus, rehabilitációs, közösségi problémákkal tartós, ill. kórházi körülmények közötti ellátással) foglalkozó szakterület. Hatékonysága bizonyított az idősebb emberek egészségnevelése, egészségük javítása, és megőrzése, va­lamint a palliatív ellátás terén. Az európai országok többségében – azonban nem mindenütt – önálló orvosi szakág, jóllehet az idős betegek száma gyorsan nő és orvosi ellátást igénylő betegségeik össze­tettsége is gyors ütemben fokozódik. Az időskori pszichiátria úgyszintén elmaradott az európai országok zömében, ugyanakkor egyes men­tális betegségek elterjedtsége és idősebb emberek életminőségére kifejtett hatása egyre nagyobb. A gerontológiai szakápolás kiemelkedően fontos az idős emberek magasabb színvonalú ellátásának az egészségügy rendszerén belüli biztosításához.

Az európai országoknak támogatniuk kell hogy a geriátriai orvoslást az orvostudomány önálló szakterületeként ismerjék el, és mint ilyen tovább fejlődhessen. Elegendő számban szükséges geriáter szakorvosokat képezni, képesíteni és alkalmazni az országok egészségügyi ellátó rendszerében. Az időskori pszichiátriát is fejleszteni kell.

Az egészségben megöregedés biztosításával járó feladatok ellátásához egyértelműen szükséges szakemberek képzése az egészségügy és a szociális ellátás minden területén (pl. ápolás, szociális munka, fizikoterápia, foglalkozásterápia, klinikai pszichológia, népegészségügy).

Az idősebb emberek gyógyszerszedése összetett probléma. A farmako­ki­ne­tikai és farmakodinamikai jellemzők életkorfüggő változásai, több­féle gyógyszer egyidejű alkalmazása, különféle kísérőbetegségek társulása, valamint az egyes gyógyszerek közötti, ill. a gyógyszerek és a kórfolyamatok közötti kölcsönhatások mind növelik a nem kívánt gyógyszer-mellékhatások (ADR) számát és súlyosságát. Ráadásul, a terápiás előírások be nem tartása korlátozhatja a kezelés sikerét. Az idős emberek gyakran kerülnek kórházba ADR miatt. Mivel az időseket eleve kizárják a klinikai gyógyszervizsgálatokból, korlátozott a terápiás döntések szakszerű meghozatalához szükséges ismeret. Az idősebb egyéneknek számos esetben nem ajánlják fel a tényalapú medicina megállapítása szerint életmentő gyógymódokat.

Az EMEA (European Medicines Agency) szervezetén belül a geriát­riai orvoslás kérdéseiben illetékes bizottságot (Geriatric Medicine Committee) kell létrehozni. E testület feladata az idős embereken történő gyógyszer-alkalmazás összes vonatkozását tanulmányozó kutatások színvonalának emelése, az összetett klinikai körülmények közötti gyógyszeradás megalapozottságának fokozása, és a betegeket fenyegető kockázat csökkentése.

Kimutatták, hogy a geriáter szakorvosok vezetésével (pl. kórházi sürgősségi geriátriai bajmegállapító részlegekben, integrált ellátási modellekben, időskori pszichiátriai osztályokon, rehabilitációs intézményekben vagy az otthoni ellátás körülményei között) végzett többténye­zős beavatkozás javítja a kezelés betegek szempontjából értelmezett végeredményét (csökkenti a maradó rokkantság súlyosságát és a halálozást, a hosszú távú gondozás szükségességét), ugyanakkor a költ­ségei a szokványos ellátáséhoz hasonlóak vagy alacsonyabbak annál.

A többdimenziós, átfogó, geriátriai kivizsgálást minden idős ember számára hozzáférhetővé kell tenni és az egyedi jellemzőknek megfelelően kell elvégezni. Átfogó kezelési tervet kell kidolgozni, ezt meg kell valósítani és időszakosan ellenőrizni. A cél nem csupán az egészség, hanem a független életvitel és a testi-szellemi autonómia lehető legmagasabb szintjének helyreállítása és fenntartása. A megbetegedett idősebb embereknek fel kell ajánlani az egészségi végállapot bizonyítottan javító beavatkozásokat. A kezelés célját minden esetben egyedileg kell meghatározni – tiszteletben tartva, ha az illető az autonómiát részesíti előnyben a hosszabb élettartammal szemben.

Az idősebb betegek egészségügyi ellátását célzó szolgáltatások sokfélék; az akut ellátás, a rehabilitáció, a hosszú távú gondozás, a palliatív kezelés, az időskori pszichiátriai ellátás, az otthoni és az ápoló otthoni ellátás hozzáférhetőségét tekintve nem csupán az egyes európai országok között, hanem – túlnyomó részük esetében – az egyes országokon belül is jelentős különbségek mutatkoznak. Gyakori, hogy ezek a szolgáltatások nem tartalmazzák a korszerű klinikai gerontológiai alaptevékenységeit sem. Ez ellentétben áll az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, ami szerint mindenkit a lehető legmagasabb szín­vonalú egészségügyi ellátás illet meg. Az, hogy egy idősebb európai polgár jogosult-e az átfogó, korszerű geriátriai ellátásra és szociális gondoskodásra, jelenleg nagymértékben függ attól, hogy hol él Európán belül.

A rendkívül közeli jövőben az EU területén kórházba kerülő idős betegek számára biztosítani kell a geriátriai szakellátást, vagyis az ápoltak, családtagjaik és gondozóik szükségleteinek megfelelő, összehangolt, integrált és multidiszciplináris ellátást. Ha megbetegednek, az elesett állapotú, összetett egészségi problémákkal küszködő idős európaiak számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy geriáter szakorvos és geriátriai ellátó személyzet kezelje őket. Az idős emberek ellátásának minden területén fokozatosan meg kell honosítani a technológia segédeszközként felhasználható vívmányait.

Mindegyik európai országnak ki kell dolgoznia az idősebb embereknek szánt magas színvonalú szolgáltatások teljes skáláját, ami az egészségügyi (akut és krónikus, fekvő- és járóbeteg-) ellátáson kívül az otthoni és az ápoló intézményi ellátást is magában kell foglalja. Ezeknek a szolgáltatásoknak tartósan finanszírozhatóaknak és minden rászoruló számára elérhetőnek és hozzáférhetőnek kell lennie.

Az idős betegek sajátos csoportjainak ellátása úgyszintén rendkívül eltérő színvonalú Európa különböző országaiban, sőt azokon belül is.

A vonatkozó tényeken, továbbá a klinikai gerontológia és geriátriai orvoslás elvein alapuló palliatív és terminális ellátást kell biztosítani az idős, előrehaladott vagy végstádiumú betegségben szenvedő egyének számára – amint erre rászorulnak. A palliatív orvoslás nem irányulhat csupán a rákbetegekre.

Az időskori pszichiátria fejlesztése is szükséges, hogy a későbbiekben megfelelően lehessen kezelni az idős embereket gyakran sújtó mentális problémákat (pl. demencia, delírium, stb.).

Az idős emberek hosszú távú gondozása az európai országok zömében alulfinanszírozott és erőforrásokban szegény tevékenység. Számos rá­szoruló esetében elmulasztják a terápiás és rehabilitációs potenciált felmérő, átfogó kivizsgálást és emiatt azt sem ismerik fel, hogy egészségi és szociális ellátási szükségleteik mennyire összetettek. Az ellátás jelentős részben terheli a családtagokat, akik annak nem csak a költségeit, hanem a felelősségét is viselik – általában hosszú időn keresztül.

Minden részletre kiterjedő kivizsgálással kell meghatározni, hogy az idős emberek rászorulnak-e a hosszú távú ellátásra, ill. lehetséges-e olymértékben helyreállítani funkcióképességüket, hogy kevésbé bonyolult környezetben élhessenek. A szükségleteknek ez a felmérése megfelelő diagnosztikai teszteket, kezelést és támogatást igényel, amit a korszerű klinikai gerontológia és a geriátriai orvoslás elvein alapuló, bio-pszicho-szocio-spirituális modell szerint kell megvalósítani. A hosszú távú ellátást végző szakembereket ki kell képezni a hitelesített, átfogó értékelésre megfelelő állapotfelmérő eszközök hatékony alkalmazására és az egyénre szabott gondozási tervek végrehajtására.

A hosszú távú ápolást nyújtó intézményekben minőségbiztosítási rend­szer kialakításával kell megóvni az idős embereket a hátrányos megkülönböztetéstől, a háttérbe szorulástól, és a szakszerűtlen gyógykezeléstől. A nem hivatásos gondozóknak emocionális, szociális és anyagi támogatást, továbbá technológiai segítséget kell nyújtani és hozzáférést kell biztosítani számukra a támogató szolgáltatásokhoz.

Az idősebb betegek ellátásában oroszlánrészt vállalnak a körzeti-/házi­orvosok és az egy szakvizsgával rendelkező specialisták. Ezek a szakemberek azonban alig vagy egyáltalán nem kapnak képzést, hogy miként teljesíthetik az idős emberek ellátásának többrétű követelményeit.

Az orvosi fakultásokon geriátriai egyetemi tanszékeket kell létrehozni, hogy azok vezető szerepet kaphassanak az egyetemi és a posztgraduális képzésben, valamint kutatásban. Minden orvosi, ápolástani, vagy egészségüggyel összefüggő oktatásban (fiziko-/foglalkozástera­peuta, szociális munkás) képzésben részesülő hallgatónak kötelezően – az egyetemi tanulmányok és a posztgraduális képzés részeként – elő kell írni az időskori orvoslás és pszichiátria ismereteinek elsajátítását.

Az egészségi szolgáltatások kutatása ritkán terjed ki az elesett állapotú, idős emberekre. A fiatalabb korosztályok esetében fontos mutatók (pl. mortalitás) idős korban elveszíthetik jelentőségüket. Az egészségi szolgáltatások kutatása korlátozott – az ellátás szervezeti felépítésében és a szolgáltatások nyújtásában eszközölt módosítások idős emberek egészségi állapotára és funkcióképességére kifejtett hatásait csupán rit­kán mérik fel.

Az idült, ill. rokkantságot okozó kórképek megelőzésének és kezelésének kutatását a) ki kell terjeszteni mindazokra, akiknek a kutatás eredményei vélhetően hasznára válnak (az elesett állapotú időskorúakat is beleértve és az öregedés tekintetében a nemek között mutatkozó különbségeket is szem előtt tartva); b) érvényes végpontok alapján kell végezni (melyek közé nem csupán a mortalitás, hanem a rokkantság, az egészségügyi és közösségi szolgáltatások igénybe vétele, az ellátás színvonala és az életminőség is tartozik); c) a korszerű klinikai gerontológia és geriátriai orvoslás alapelveire és az általuk feltárt bizonyítékokra kell alapozni; d) népegészségügyi kérdések vizsgálatára is alkalmazni kell. Egyértelműen és folytonosan szükséges kutatni, hogy az egészségügyi szolgáltatások miként nézhetnek szembe az új, a demográfia, a betegségek, a követelmények, a rokkantság, és a szociális támogatás változásaiból adódó kihívásokkal.

Az időskori egészség és betegség kutatása szétforgácsolt, az alaptudományi, epidemiológiai, prevenciós, klinikai és egészségügyi szolgáltatásra irányuló kutatások kölcsönhatása csekély. A transzlációs kutatás különösen ritka, jóllehet bizonyított, hogy a demonstrációs projektek tapasztalatai nehezen hasznosíthatók a mindennapi egészségügyi ellátásban. A hiábavaló kezelés stratégiák elpazarolják az egyre szűkösebb erőforrásokat.

Az European Institute of Ageing megalapítása remek válasz lenne. Ez az intézmény javíthatná az öregedés folyamatát, valamint az idősebb emberek betegségeinek prevencióját és kezelését, továbbá a rehabilitációt tanulmányozó alaptudományi, transzlációs és alkalmazott kutatások hatékonyságát. Ráirányíthatná a figyelmet ezekre a problémákat, anyagi támogatást szerezhetne, gondoskodhatna a tevékenységek irányításáról és összehangolásáról. Tekintve, hogy az európai népesség elöregedéséből származó előnyök és gondok egyelőre még ke­véssé ismertek, ez az intézmény a lisszaboni nyilatkozat célkitűzésé­nek meggvalósítását is elősegíthetné, miszerint 2010-re Európáé legyen a világ legversenyképesebb, tudás alapú gazdasága.


Európai Ezüst Könyv az egészségmegőrzés és prevenció, továbbá az alapkutatások jövőjéről, valamint az életkorfüggő betegségek klinikai vonatkozásairól

A dokumentum szerzői:

Alfonso J. Cruz-Jentoft, Alain Franco, Pascal Sommer, Jean-Pierre Baeyens, Ewa Jankowska, Adriana Maggi, Piotr Ponikowski,
Andrzej Ryś, Katarzyna Szczerbińska, és Andrzej Milewicz

A dokumentum a következők jelentései alapján készült:

Karen Andersen-Ranberg, Francesco Benvenuti, Barbara Bień, Piotr Błędowski, Julia Buján, Christophe Büla, Alexander Bürkle, Antonio Cherubini, Gaetano Crepaldi, Alfonso J. Cruz-Jentoft, Frank de Man, Hanneli Dohner, Deborah Dunn-Walters,
Harriet Finne-Soveri, Alain Franco, Tomasz Grodzicki, Pidder Jansen-Dürr, Tomasz Kostka, Jacek Kuźnicki, Józef Lisowski,
Bruno Lunenfeld, Adriana Maggi, Stefania Maggi, Jean-Pierre Michel, Andrzej Milewicz, Peter Millard, Jolanta Perek-Bialas,
Eleni Petridou, Valdis Pirags, Joanna Rymaszewska, Dawn Skelton, Jarosław Sławek, Jacek Spławinski, Pascal Sommer,
Merja Suominen, Katarzyna Szczerbińska, Nektarios Tavernarakis, Chris Todd, Eva Topinkova, Katarzyna Wieczoroswka-Tobis,
Wolfgang Wuttke, és Wiktor Zatoński.

A dokumentumot az EU francia elnökségi periódusában, 2008. szeptember 11-13 között Wroclawban (Lengyelország) megtartott „Európai csúcstalálkozó az életkorfüggő betegségekről” című tanácskozáson összegyűlt szakértői csoport hozzászólásai alapján módosították.

A jelentés és az ajánlások a következő szervezetek támogatásával készültek: European Union Geriatric Medicine Society, International Association of Geriatrics and Gerontology – European Region, European Association of Geriatric Psychiatry, International Society for Gerontechnology, és International Society for the Study of the Aging Male.

Erre a dokumentumra a következőképpen kell hivatkozni:

Cruz-Jentoft AJ, Franco A, Sommer P, Baeyens JP, Jankowska E, Maggi A, Ponikowski P, Ryś A, Szczerbińska K, Milewicz A. European Silver Paper on the Future of Health Promotion and Preventive Actions, Basic Research, and Clinical Aspects of Age-Related Disease. European Summit on Age-related Disease. Wroclaw, 2008.

A kereskedelmi felhasználást leszámítva ennek a dokumentumnak a reprodukálása – a forrás megjelölésével – megengedett.



[*] A gerontologia (az öregedés tudománya) hagyományosan négy szakterületre tagolódik, ezek: i) az öregedés társadalomtudományi vonatkozásai, ii) az öregedés pszichológiája, iii) az öregedés biológiája, és iv) a klinikai gerontológia (és ezen belül többek között a geriátriai orvoslás, az időskori pszichiátria, a geriátriai ápolás). A gerontológia legfőbb feladata az élettani öregedés egészének átfogó tanulmányozása.